Dabas és Környéke Üdülőtábor Alapítvány oldala

Kedves Követőink, Látogatóink!

Alapítványunk a diákok önköltségen történő nyaraltatását, a tábor fenntartását és fejlesztését

  • az alapító önkormányzatok éves támogatásaiból,

  • diákok és egyéni vendégek befizetéseiből és az

  • 1 %-os személyi jövedelemadó felajánlásokból tudja megvalósítani.

Civil szervezetként közhasznú Alapítványunknak lehetősége van pénzbeli, vagy tárgyi adomány elfogadására. Adományt magánszemély és vállalkozás is nyújthat és amennyiben alanya a társasági adónak, adókedvezmény illeti meg.

Üdülőtáborunk szívesen fogad bármilyen felajánlást, hiszen ezzel tudjuk gyorsítani a tábor fejlesztését és a diákok számára is csökkenthetjük a részvételi díjakat.

Amennyiben élni kívánnak a lehetőséggel, jelezzék Szandhofer Jánosnak, aki a legrövidebb időn belül felveszi Önökkel a kapcsolatot. Elérhetősége: szandhofer.janos@dabas.hu, illetve a +36/30-2421-529-es telefonszám.


Kedves Érdeklődők!

Az egykori révfülöpi Úttörőtábor (Baji József Ifjúsági és Gyermeküdülő) a diákok turnusai után (augusztus 19-től), szeretettel várja a nyaralni vágyó családokat, közösségeket, egyéni kirándulókat!

Kétféle komfortfokozatú szálláshely található az üdülő területén:

1.  Panzió jellegű 2-3-4 ágyas fürdőszobás, klímával, hűtőgéppel, valamint TV-vel ellátott szobák (az egykori ebédlő fölötti emeleten).

Egy szoba ára: 4.500,- Ft/fő/éj 

              

2.  5-7 fő számára egyszerűen berendezett fürdőszobás kőházak (az egykori katonai sátrak, majd faházak helyén).

Egy kőház ára    három főig: 10.000,- Ft/éj

                               három fő felett: 3.000,- Ft/éj

Mindkét szállástípusnál a 10 év alatti gyermekek számára az elhelyezés ingyenes!

A szálláshelyen az étkezésekhez tudunk biztosítani helyiséget, valamint vízforralót, kávéfőzőt, mikrohullámú sütőt, pirítós készítőt, hűtőgépet.

Érdeklődni és időpontot egyeztetni Gomola Nóránál a 70/903-3595-os, vagy Schulczné Baji Ilonánál a 30/218-9680-as telefonszámon lehet munkanapokon 9.00-16.00 óra között.

Az idei évtől lehetőség van Széchenyi Pihenőkártyáról ( OTP Szépkártya) is fizetni, ami jelentősen kiszélesítheti a nyaralni kívánók körét. A fizetési részletekről Sulczné Baji Ilonát kérdezhetik 30/218-9680 , a terminál is nála van.

                                                                                                                                                             Szandhofer János   elnök 

A 2020-as év nyarán is jól sikerült valamennyi tábori turnusunk.

A fegyelmezett gyerekeknek, felkészült szülőknek és a szabályokat szigorúan betartó személyzetnek, nevelőknek köszönhetően a táborban semmilyen megbetegedés,fertőzésre utaló jel nem fordult elő. 

Mindenkinek köszönetet mondunk a szabályok betartásáért!

Remélem, 2021. nyarán újra találkozunk!

A tábor 1967 óta szolgálja a járás iskolás gyerekeinek pihenését, szórakozását.

Folyamatosan szépül, hála a környék önkormányzatainak:

  • Alsónémedi

  • Bugyi

  • Dabas

  • Felsőpakony

  • Gyál

  • Hernád

  • Inárcs

  • Kakucs

  • Ócsa

  • Örkény

  • Pusztavacs

  • Táborfalva

  • Tatárszentgyörgy

  • Újhartyán

  • Újlengyel