A tábor története

1967- ben az akkori dabasi járás KISZ titkára vehette birtokba a tábor területét, indította el az első turnust Révfülöpön. A tábor egy erdőben bújt meg, sátrakban laktak a gyerekek, a sátrakat a honvédség biztosította. A tisztálkodásra egy horganyzott lemezvályú fölé szerelt csapsor adta a vizet. A konyha a hagyományos üst és az azt körbevevő sátor volt.
Igazi nomád körülmények!
1968 – 1972 között egy ötletből kiindulva téglaépület építésébe kezdtek a járás vállalatai felajánlásából származó pénzekből. Ekkor készült el a lapos tetejű ebédlő, majd a vizesblokk.


Néhány év elteltével a települések termelőszövetkezeteinek építőipari ágazatai, munkaerejüket feláldozó dolgozók belekezdtek a faházak építésébe, a sátrak cseréjébe. A 70 – es évek végére 5 nagy faház – 12 személyesek – emeletes ágyakkal, 13 kis faház – 8 személyes, valamint egy – a személyzetnek szánt faház készült el. 135 gyereket fogadott egy – egy turnus.


A házak karbantartása, az ÁNTSZ követelményeinek szigorodása miatt a rendszerváltás környékén a táborozók kőházakat álmodtak a faházak helyére. Volt egy csekély vezetői kör, aki pénzt látott a tábor értékesítésében és a tábor megszüntetéséért tört lándzsát.
Ekkor néhány józan gondolkodású gazdasági szakember – Baji József vezetésével – egy asztalhoz ültette a környék újonnan megválasztott polgármestereinek nagy részét.
Az eredmény: Dabas és környéke Üdülőtábor Alapítvány ( ma már Közalapítvány )
Minden község meghatározott százalékban  birtokolja a területet, fizeti a felújításhoz, továbbépítéshez szükséges összegeket. A tábor nonprofit gazdálkodást folytat.
A kuratórium felügyeli és szervezi a turnusokat.


Ettől kezdve a táborban 15 kőépület épült gyerekeknek, 3 a nevelőknek, megszépült a környezet és igényes nyaraltatást biztosítunk a gyerekeinknek.


2005- ben súlyos veszteség ért bennünket: Baji József halálával a tábor ” apukája ” eltávozott.
Egy évvel később a tábor az Ő nevét vette fel. Emlékét az ebédlő falán márványtábla őrzi.


2010 – ben az ebédlőt is átépítették, így majdnem kész az elképzelt beruházás.


2011. megújult a vizesblokk, épül a tetőtér…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

2012. a személyzeti szobák a tetőtérbe költöztek, még nincs teljesen kész a tetőtér, de hamarosan…
2013. A tetőtérben a dolgozók mellett már vendégeket is elszállásolhatunk, cél a tetőtér befejezése, már csak egy kis apanázs hiányzik…
2015. Az ebédlő felett befejeződtek a munkálatok. Újabb 5 vendégszoba biztosítja az itt pihenni vágyó pedagógusok, szülők nyaralását.

2016 – ban a házak fürdő részeit újítottuk fel. Lecseréltük az ágyakat, új takarókat kaptak az itt nyaralók. A tervek szerint a sportpálya felújítása következik, illetve a tábort védendő, kamerarendszert is kiépítünk. A tábor egyre több igényt elégít ki, példa nélküli lesz a Balaton partján.

2017. Elkészült a focipálya. A táborban strandröplabda és strandkézilabda játszására is alkalmas pálya készült el. Zajvédő falat építettünk a 13-as és 14 ház közé a szomszédok nyugalmának megőrzése érdekében.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Baji Józsefné, a tábor gazdasági vezetője februárban örök nyugovóra tért. A tábor gazdasági ügyeinek intézésében lánya segít a továbbiakban.

2018. A tábor régi vizesblokkját újítottuk fel. Újabb felszereléseket kapott a konyha, a sütő részt javították, cserélték.

2019. A házak ágyait, matracait cserélték, új ágytakarókat kapott minden ház. A hűtőszekrények is cserére szorultak.

2020. Megkezdődött a kőházak nyílászáróinak cseréje, szúnyoghálók újultak meg, a hasznos időtöltés érdekében egy strapabíró pingpongasztalt is kaptunk.

2021. A vírushelyzet ellenére sikeres turnusokat tudhatunk magunk mögött. Az ágyak, bojlerek cseréje folytatódott… A kihasználtság egy kilencedik turnus szükségességét vetíti előre…

2023. A tábor már 9 turnussal működik, befejeződött a nyílászárók cseréje, újabb napelemek segítik az energiagazdálkodás hatékonyságát.

2024.  A nevelői házakban is megtörtént a bútorok cseréje,  A kőházakban az összes takarót lecseréltük. A konyha új tűzhelyet kapott, korszerűsítettük az udvari világítást és padokat újítottunk fel.